Klekner Hanga már a nyitónapon bemutatkozik az Eb-n
2022. 08. 14. (vasárnap)
Az Olimpiai Stadionban 10.25-kor
kezdődik a rúdugrás selejtezője. Klekner Hanga a verseny előtt elmondta: ,, Nagyon
tartalmas volt számomra az idei szabadtéri szezon. Lehetőséget kaptam több
külföldi versenyen való részvételre is és ezáltal a kemény edzések eredményét
nemzetközi mezőnyben is tudtam kamatoztatni. Az Európa-bajnokságon elsődleges
cél lenne a döntőbe jutás, ami összeszedett versenyzéssel elérhető távolságban
van. Az ezutáni cél pedig mindenképpen az lenne, hogy az egyénimet megjavítva
helyt tudjak állni a döntőben. Minden azt mutatja, hogy ehhez megfelelő
formában vagyok. Az, hogy mivel leszek elégedett az a versenyen fog múlni, és
azon, hogy hogy fogom tudni kezelni a szituációt és teljesíteni az ugrásokat,
amiket eddig felépítettünk.”-zárta gondolait a DSC-SI atlétája.