Zsivoczky Attila: Mindig jóleső érzéssel gondolok Debrecenre
2017. 05. 19. (péntek)
Hogy vagy, mivel telnek mostanában a napjaid?
A napjaimat teljesen az atlétika tölti ki. Edzőként hat tanítványnak segítem a munkáját. Ha időm és energiám engedi, akkor még én is edzek.
Találkozhatunk Veled hétvégén Debrecenben?
Három tanítványom indul az összetett országos bajnokságon, természetesen ott leszek.
Előjönnek az emlékek, ha a cívisvárosban jársz?
Persze. Pályafutásom legnagyobb sikereit itt értem el. Mindig jóleső érzéssel gondolok Debrecenre.
Feleséged belgrádi bronzérme után megjött evés közben az étvágy?
Egész évre tervezünk. Az év két legfontosabb versenye a fedett pályás Eb és a vb. Az Eb siker csak nagyobb lendületet adott a szabadtéri szezonra.
Sűrű a versenynaptár?
Szerencsére nagyon sok verseny közül lehet válogatni, de mindent alárendelünk a vb felkészülésnek.
Hiába kerestem a nevét az Összetett Ob indulói között, nem találtam. Mi az oka?
A terv szerint ezen a hétvégén csak egyéni számokban állt volna rajthoz a Kelet Kupán, de sajnos egy kisebb vádli sérülés miatt ezt is le kellett mondanunk.
Hogy álltok a felkészüléssel?
A felkészülés jól haladt, de ez a sérülés nem jött jókor. Reméljük ez nem fog beleszólni a Vb felkészülésbe.
Augusztusban vb Londonban. Milyen éve lehet ez a magyar atlétikának?
Ezt nagyon nehéz megmondani előre. Remélem minél sikeresebb lesz. Örülök annak, hogy a tapasztalt versenyzők mellett a fiatalok is egyre közelebb kerülnek a világ élvonalához.
Egy atléta házaspárnál van más téma, mint az atlétika?
Persze hogy van. Itthon inkább más témák jönnek elő, atlétikáról edzésen beszélünk.
Milyen versenyre számítasz a Kelet Kupán?
A csapatbajnokság elődöntője után egy héttel valószínűleg minden atléta javuló formát fog mutatni, így jó versenyekre számítok.
ÓNF